Lehet, hogy szerettél volna, ha ismertél volna. Ha ismerted volna a gondolataimat. Ha végig sétáltál volna az álmaimon és az emlékeimen. ... Igen lehet, hogy szerettél volna. Ha csak rászántad volna az időt.

Most már tudom, hogy amit a legjobban akarsz, azt kell elengedni...

Ő éli a mindennapjait, nélkülem. Én élem a mindennapjaim,gondolatban vele... igazából azonban egy egész világ választ el minket. És a távolság csak nőni fog.

„Minden elmenő elvisz valamit belőlünk, ami nem jön vissza."

Az a fajta lány vagyok, aki hordaná egy srác pulcsiját, csak azért, hogy érezhesse az illatát :)

Néha olyan jó lenne újból gyereknek lenni. Ha lehorzsolod a térded, az nem fáj annyira, mintha összetörik a szíved.

Egyetlen oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez: az emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen..

Ezernyi oldalt is tele tudnék írni, hogy elmondjam az érzéseim, de akkor sem értenéd, úgyhogy inkább szó nélkül megyek most el, csak egy apró hangot hagyva magam mögött...ahogy a szívem a földre zuhan és összetörik.

Nézd ezt a lányt. távolról szánalmasnak tűnhet. minden buliban más pasival látod, de ha közelebb merészkedsz hozzá, látod rajta azt a fájdalmat, amit az élet okozott neki. a legtöbb dologért magát hibáztatta, és ezt tette őt tönkre. belülről teljesen meghalt. nem mer már senkihez kötődni. pedig soha nem volt nagy elvárása, csak egy dolgot kért, hogy szívből szeressék...

Nap, mint nap eltervezem, hogy holnap véget vetek a hazugságaidnak, de amikor a pillanat eljön, valahogy sosem tudom kimondani, amit az eszem súg.. talán azért mert a szívem mélyén.. szükségem van a hazugságaidra, csakhogy nyugodtan, hatalmas fájdalmak nélkül, élni tudjak. :(

Anyukám mindig mondogatta, hogy ha nagy leszek, az lehetek ami

Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet.

És az élet: Örökre elveszve a mosolyodban..

*ott vagy mellettem, ott állsz szótlanul. nem tudom, az bánt, hogy ott vagyok, mert nem vagy kiváncsi rám, vagy az, hogy még szeretsz, és megbántad a szakítást?*

A múlt nem fontos, egyesek szerint. De szerintem az élet legfontosabb része ez, mivel ebben van minden; minden amit átéltél, ami miatt boldog vagy, és minden szomorúság amiből tanulni tudsz!

Bárcsak vissza tudnék menni az időben arra a napra, mikor először találkoztunk.. hogy aztán elsétálhassak.

‎~ Nos, nem irónikus ez? Semmibe vesszük azt aki rajong értünk, de rajongunk azért aki tudomást sem vesz rólunk; azt szeretjük aki bánt minket, és azt bántjuk aki szeret..

"Tanulj a múltból. Ne érj úgy életed végére, hogy azt érezd, nem is éltél igazán. Sokan, amikor elérnek arra a pontra, hogy el kell hagyniuk a földi világot, utoljára még meglátják az örömet és szépséget, amely csak azért nem lehetett az övék, mert féltek élni."

Mindannyian szeretnénk megőrizni valamit, amit elfeledtünk vagy elutasítottunk, mert talán nem értettük meg, milyen sokat hagytunk hátra. Nem felejthetjük el, ami régen szép volt, különben nem ismerjük fel, még ha szembe jön is velünk az utcán.

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá..., mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

„Érzem, ahogy reszketsz... Erősen kapaszkodsz belém, szorítasz, szinte megfojtasz s könnyeid a vállamat mossák, ezen a hűvös nyári éjszakán. A szívedben bolyongó fájdalomra most én vagyok a gyógyír. Csak ölellek át némán... Most először érzem, hogy szükséged van rám..."

Bár szeretlek és szeretnélek megérinteni, nem lehet. Nem szánt nekem ilyen jó embert az ég. Valaki másnak szánt téged, valakinek aki olyan jó mint te. És én örülni fogok, ha megtalálod ezt a személyt. De szeretnék annak a lánynak a helyében lenni. De nem lehetek. Te vagy a herceg, de ez nem az én mesém,valaki másé. Hosszú az élet, de ahhoz rövid, hogy elfelejtselek.

‎A harcos tudja, hogy a nagy álmok sok kicsiből állnak, ugyanúgy, ahogy a nap fénye is milliónyi kis sugárból adódik össze.

Te és én, egy újabb csalódás, ezt az elején tudtam, mégis hozzád fűztem álmokat, sorokat neked írtam, belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem...Éreztem, hogy nem lehetsz már túl sokáig mellettem, mégsem féltettem, hagytam hogy szépen kimondjuk a búcsút és az álom véget érjen.

Kérem vissza szívemet te seggfej! És már nem érdekel, milyen édesen nézel...!

Attól, hogy az ember nem beszél valamiről, még gondol rá. Sőt. Többet gondol rá.

Jó lenne újra kislánynak lenni, mikor az volt a legnagyobb problémám, mikor kezdődik a kedvenc mesém..

Úgy megváltoztál...nem tudom anno kit szerettem...

Önző, türelmetlen, kicsit bizonytalan, irányíthatatlan és nehezen kezelhető vagyok, sokszor hibázom, de ha nem tudsz velem bánni a legrosszabb formámban, akkor rohadtul nem érdemelsz meg, mikor a legjobb vagyok.

Mikor szívünk először összedobbant, mikor szemed rám nézve lángra lobbant, mikor első csókod ajkamra égett, már akkor éreztem, szeretlek téged.

Hallottam már a reménytelen szerelemről. Mesékben, dalokban, szavakban, könyvekben.. de nem tudtam, hogy tényleg ennyire fáj!

Ha még egyszer az életben szerelmes leszek, nem fogom vesztegetni az időt. Azt hittük, fiatalok vagyunk, bőven ráérünk még igazán szeretni. Szörnyű dolog így gondolkodni. Nem szabad így élni, várni a szerelemmel.

Megtaláltam azt a fiút, aki megváltoztatta az életem.. nem csak a kapcsolati állapotom.

Egyszer azt mondtad, egy nap majd készen állok arra, hogy közel engedjek magamhoz valakit. Azt hiszem, ez a nap ma van.. itt és most..

Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. A néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk, Te lettél az álmom.

Ahhoz hogy gyűlöld, valaha szeretned is kellett.. :\

Mikor ezt olvasom: Bejövő (1), mindig arra gondolok, hogy hátha Ő írt!

Valaki egyszer azt mondta: ha valakit igazán szeretsz, engedd el. Ha visszajön hozzád, örökre a tied marad. De ha nem, akkor soha nem is volt igazán a tiéd!

Útjaink észrevétlenül, véletlenül futottak össze, s egy pillanatra talán összeforrtak, de most szétválnak és lehet, hogy soha többé nem keresztezik egymást. A találkozás pontja viszont mindig megmarad:- kinek jelentéktelenül, -kinek feledhetetlenül.

Van, hogy fázom s didergek. Messze vagy tőlem, s nincs elég időd, hogy utolérj. Testemre fagynak a kósza könnyek és dermednek az álmaim! Mikorlátlak Szerelmem?

Éltetett az a hamis ábránd, hogy ő még szeret. Nem érdekelt, hogy mit mondtak mások. Nem hittem nekik. Nem akartam elhinni, hogy többé nem látom a mosolyát, nem hallom a hangját, nem ölelhetem magamhoz és nem csókolhatom meg. Ha elhittem volna azonnal megöl a fájdalom. De nem hittem el, így apránként ölte ki a szívemet. Lehetett volna másképpen? Igen, lehetett volna. Ha foggal-körömmel harcoltam volna érte... Ha ordítottam volna vele, hogy nem teheti ezt velem... Ha nem lettem volna annyira dacosan büszke... Ha magamhoz láncoltam volna... Akkor talán még mindig itt lenne velem. Csak kérdezem én milyen kapcsolat lett volna az? Én halálosan szeretem, de tudom hogy ő csak kedvel... Milyen lett volna minden nap azzal a tudattal felébredni, hogy bármikor magamra hagyhat? Lehet, hogy most fájdalmas így, és még az is lesz egy darabig... De hiszem azt, hogy az élet nem véletlenül állított ekkora fájdalom elé... Hiszem azt, hogy ez még hasznomra fog válni. És ha visszakapom a szívem, vigyázni fogok rá-többet senkinek nem engedem meg, hogy összetörje. Senkinek.

Legszívesebben kikaparnám a szemedet, de tudod megérdemled hogy mindennap a tükörbe keljen nézned

Miért van az, hogy közel érzel magadhoz valakit, mégis eltávolodtok? Miért van az, hogy nem kell, ha van, de megdöglesz nélküle és ott él benned mindig a vágy, nagyon mélyen érte, de tudod, hogy nem helyes és más a fontos, másra kell koncentrálnod és ez az érzés ritkán tör elő, de akkor feltépi a sebeket, és nem tudod miért van ilyen hatással rád, vagy milyen következménye lesz, nem akarsz engedni, de vannak gyenge pillanatok, mikor bizony a szíved megszakad..

Fáj, hogy nem lehetek vele! Fáj, hogy NEMET kell mondanom neki. Fáj, hogy elkell felejteni. De bármennyire is fáj tudom, hogy ÍGY lesz jó NEKEM!

Amikor azt hallod, "erre nincs időm", mindig tudd, hogy azért nincs ideje rá, mert nem tartja annyira fontosnak azt a valamit, hogy időt szánjon neki... Hiszen mindenkinek csak arra van ideje, amire időt szakít magának, és mindenki csak arra szakít időt, amit fontosnak tart!

Ugyanazt szeretni, ugyanazt csodálni, ugyanúgy érezni - ez a barátság

Ne feledd el, hogy minden ember más és más, próbáld meg elfogadni azt amilyen, mert ő is elfogad olyannak, amilyen te vagy!! 

Tudod ki a fontos a számodra igazán? Aki egy nap alatt 3-szor eszedbe jut, s minden gondolat iránta, tovább tart 1 percnél..

~Legszívesebben ordítanék vele, hogy miért teszi ezt. Miért? Én nem hívtam, már majdnem túl voltam rajta...és akkor mikor minden kezd helyrerázódni, újra felbukkan és robbant. Felzaklatja az életem, majd eltűnik újra. Ez mire volt jó? Feltépte a régi sebet...most újra vérzik...elérte amit akar...és most ismét elment. Ez kellett? Ha újra találkoznánk csak kiabálnék és megmondanám, hogy...nem, ez nem igaz...mert hülye vagyok, és ha újra jönne, úgysem bírnám és ismét a karjaiban kötnék ki? Hogy miért?...Mert egy hülye liba vagyok, aki egy pillanatnyi boldogságért vállalja a szenvedést...csak tudnám miért.~

Örülök ha rólam beszélsz, legalább egy értelmes téma elhagyja a szád. ;)

Néha nem árt kimondani azokat a szavakat, amelyekre máskor csak gondolunk..

igaz szerelem : amikor ő az első gondolatod reggel. ♥

Az ízlésem a lehető legegyszerűbb: beérem a legjobbal.

Azt hiszed, hülye vagyok, de az igazság az, hogy ez csak szerelem.

sajnálattal üzenem a rosszakaróimnak, hogy boldog vagyok (;

Elmondom neked és az egész világnak, eddig szerettelek ezután imádlak !♥

ne beszélj szépségről, ha a sminked több kg-t nyom, mint az agyad..;)

A legszebb ruhadarab, amit egy nő viselhet magán, annak a férfinak az ölelése, aki szereti. :)♥

Akár össze is dőlhet a világ körülöttünk, tudom, hogy ő akkor is vigyáz majd rám.

Spongyabob milyen szerencsés, semmi izom és mégis kocka. ;DD

Valami megszűnt bennem,elpusztult rég,<br />arcomon nem láthatod,de belül üvöltenék.

Nem ismersz csak látsz...A mi fajtánk nem az amire te vágysz!...

Szeretni ne tanulj korán, de ha szeretsz, szeress igazán.<br />Mert az élet oly mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha.

Minden őrültség amit eddig csináltál..Azok lesznek a legszebb emlékeid.

Irónikus ez? Semmibe vesszük azt aki rajong értünk, de rajongunk azért aki tudomást sem vesz rólunk; azt szeretjük..

Oldal: Idézet
Idézetek - © 2008 - 2024 - cacaidezetek.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat